„A ház az ember építőanyagba átvitt jelenléte", de a lélek képviselete a képzőművészetben és az irodalomban is. "Maga az építés, épület szó: az ép, vagyis egészséges, nem hiányos, teljes jelentésű szóból ered… minálunk. De az alapozás, a fundamentum-rakás szótól a lépcsőn, kapun, tornyon át a betetőzésig – bármi lehet bölcseleti metafora." - írja Páskándi Géza A házak nyelve és a nyelvek háza című kéziratában. [1]
Ahogy egy épített "ház alakja által is zajlik az egyén", úgy az ecsettel vászonra húzott falak és a pennával papírra vésett ház-sorok is megidézik alkotóik szellemét. Az alábbi példák során a külső megjelenésen túl a „belépítészet” is egyre nagyobb hangsúlyt kap, a „külső házaktól” a „belső házak” felé haladva. "Házak, paloták, kövek, kövek / hol hajtom le a fejemet?" (Szabó Lőrinc)
I. Nagybányai művésztelep
A múlt századelőn sok művész álma volt a nagyvárosi kultúrától még meg nem rontott vidék: Nagybánya. 1931-ben így írt róla az aradi újságíró, Károly Sándor: “Olyan ez a város, mint egy nagy paletta. A környező hegyek finom kéket adnak, a buja vegetáció csodálatos zöld színekben ragyog, a kertekből vérpiros rózsák mosolyognak a nézőre, és nem hiányzik a sárga, az okker, az ultramarin, a fehér, a fekete meg a többi kolor sem. Amerre a szem néz, mindenütt friss színeket szív fel, mintha valamilyen színektől megrészegedett mámoros piktor teremtette volna ezt a várost túláradó jókedvében.”[2] A modern magyar festészet itt bontakozott ki, miután 1896-ban Hollósy Simon, Réti István, Ferenczy Károly, Thorma János és Iványi-Grünwald Béla megalapították a festőiskolát, mely a naturalizmus és plein air festészet eredményeit honosította.
Tóth Árpád: Egy régi ház előtt (részlet)
Nézem a zöld sürűn napfénylő régi házat, Itt volna élni jó... nyomom ne is keressék,
Kéményén kéklő füstje mily kedvesen kereng, Zümmögne a napos nyár, mint sűrü mézü kaptár,
A vénhedt kúria, mint bölcs agg úr mereng, S hallgatna bölcs, fehér csönd, ha télre jár a naptár,
Ki élte alkonyán szelíden ül s pipázgat. Mint arany ifjuság után ezüst öregség. (...)
II. Gross Arnold
Gross Arnold (1929-2015), a “mütyűr-festő” mesés apróságokkal telizsúfolt álomházai, mikroszkopikus látásmóddal közelítik meg a világot. A szivárvány színeiben pompázó rézkarcait sajátos tündérvilágának városai és lakói népesítik be. Antal Barnabás Gross Arnoldról írt verse így szól: "Hajszáldrót kontúr / Kreatura átlengő színfolt / Fényremegés / Játszik a gyermek szemében // A ház lakható / A kalitka nyitva."
"Annyi baj, gond, bánat és szörnyűség vesz körül minket a világban, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni." - vallotta a művész, aki Bálint Endre szavaival élve: „megritkítja a természet sűrűjét, hogy lebegő és röppenő akrobata- és zsonglőr-mutatványaihoz elég tere legyen, és legjobb barátainak is helyet biztosítson; kutyáinak, macskáinak, kecskéinek és sok pucér menyasszonynak, akik nélkül nagyon sivár lenne az élet, unalmas az álomház második és harmadik emeleti utcai szobája.”
Weöres Sándor: Az éjszaka csodái (részlet)
Nézd! a ház, és belőle alvó lelkek
mint a felhő, fényt cikáz, párolognak, légbe kelnek
mozdul, mint a barna-béka, a kéményből, mint a füst,
vele mozdul az árnyéka, az ereszről, mint ezüst – (...)
III. Marosfalvi Antal
Marosfalvi Antal (1931-) szürrealista, lírai házai az erdőjáró, befelé néző és hallgatózó ember fészkei, az összetartozás és a vállalt közös sors színterei. Építőkövei emberi kapcsolataiból fakadnak. Képi architektúrája falikárpitra emlékeztető. A „kultúrahordozó közeget, az ember keze nyomát magán viselő világot” egymáson áttetsző síkokra tagolja. Az emlékképek egymásra rakódnak, az idő és a tér összesűrűsödik. Az álomszerű térben – mely elsősorban a néző értelmében rendeződik – az itt-ott felbukkanó realista részletekkel nyit „ablakot” a hétköznapi világra. „Elhagytam a harmadik dimenzió látszatát, s ehelyett a több térben, több dimenzióban jelentkező látványt próbálom együttesen megragadni; az eseményeket, melyek velem és másokkal egy időben történhetnek.” - vallja a festő.[3]
Sulyok Gizella: Szerelemgyolcsban
Beleszőttem nevem Vetek örök ágyat
falad kárpitjába Szerelem várába
belefonom álmom Burkolom éltemet
élted fonalába Szerelem gyolcsába.
IV. Bálint Endre
Bálint Endre (1914-1986) művészetének bölcsőjét a szentendrei szülőház jelentette. “Ez a ház volt a szülőházam … a Golgotára néztek az ablakok. Erre fogok gondolni, mikor meghalok.”- írja a művész.[4] A ház valóban a Golgota-térre tekintett. Képeinek jellegzetes motívumai mind szentendrei emlékeiből fakadnak; a háztető, a rácsos ablak, a lovacska mind a honvágy és az otthon szinonímái. “Mintha egy padlásra, gyermekkori padlásra menne fel valaki és ott újra megtalálná régi játékait lomokká válva, és ezekkel bíbelődnék, játszana szeretettel, gonddal leporolgatná a beporosodott gyerekjátékokat.”- írta róla egy belga kritikus.[5]
A rácsos ablak először A Szentendrei rácsos ház című 1948-as munkáján jelent meg. “A rácspár jelentése dialektikus kettősséggel bír. A hegyes vashorog és az ívelt hullám egymáshoz való viszonyában megjelenik az erő és gyengédség egysége és ellentéte. Leképezi Bálint pszichéjét is, melyben a tragédiának feszül a groteszk humor.” - írja Kolozsváry Marianna, a festő monográfusa.[6] Egész életében a szorongás és halálfélelem gyötörte, árvaházi emlékei, betegsége, családi problémái csak növelték magányérzését, állandó honvágyát, otthontalanságát. Az 1969-ben készült Szentendre nyolcadik temploma című alkotásában egész életútját, sorsát bemutatja, előrevetítve elmúlását is. Tábláival a szentendrei pravoszláv templomok ikonosztázait idézi, így építve fel életművével egy 8. katedrálist, benne saját otthonát.[7]
V. Nádas Alexandra
Nádas Alexandra konstruktivista, klasszicizáló házai elszakított terek, spirituális menedékek rejtőzködőknek és keresőknek. Galambos Ádámtól, a Hordozható azilum című kiállítás méltatójától idézem: „Nádas Alexandra alkotásai – a ház mint otthon értelmezésén keresztül – a legszűkebb környezetbe invitálnak. Ott engedi a nézőnek keresni az értelmet, az önazonosság fogalmát, saját egzisztenciájának, békéjének vagy feszültségének megfogalmazását, ahol sokszor nem gondolnánk: a belső térben, a jungi értelemben vett én-ben, azaz önmagunkban. Ajtót tár elénk, nézők elé és egyúttal hagy is minket: önmagunkkal. Olyan ez, mint ahogy azt az előbb említett pszichológus írja valahol: „Aki a víz tükrébe pillant, először saját képmását látja. Aki elmegy saját magához, az kiteszi magát annak, hogy találkozik önmagával. A tükör nem hízeleg, híven mutatja azt az arcot, amelyet a világnak soha nem mutatunk. (…) Ám a tükör a maszk mögé lát.”
Az ember néha idegen. Távol van másoktól, kultúráktól, néha önmagától. Mint ilyen, s egyben kereső ember természetes, szinte ösztönszerű viselkedése, hogy kutat, alkot, formál, valamit megszemélyesít, olyat keres, melyhez tartozhat. Korunk talán legnagyobb kihívása éppen ez: a valahova tartozás, a biztonság, az otthont adó szellemi-, lelki hely megtalálása. Ezért is fontos figyelmeztetés Hankiss Elemér gondolata, miszerint „csak az az ember lehet szabad, akinek van bátorsága arra, hogy hiteles választások során maga teremtse meg a maga világát.” Ugyanakkor tudjuk a feszültséget, a kilátástalanság, a szabadság hiányának húsba markoló jeleit, melyet Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij így fogalmaz meg: „Megérti, uram, megérti, mit jelent az, ha valakinek már nincs hová mennie? (…) Mert hiszen mindenkinek kell, hogy legalább egy utolsó menedéke legyen!” Az azilum szó jelentése magyarul menedék. A bibliai időkben a bűnelkövetők a szent helyeken menedéket nyerhettek. A szent alapjelentése ugyanakkor elkülönített, elkerített, olyan idézőjelbe vett tér, ami mentes a bűntől, kívül van a profánon. Nádas Alexandra alkotásain keresztül ehhez az egyéni azilum-kereséshez ad segítséget.”[8]
Weöres Sándor: Örök pillanat Weöres Sándor: ECCE HOMO
Mit málló kõre nem bizol: Szem: magány.
mintázd meg levegõbõl. Lenn út, fenn pára,
Van néha olyan pillanat át hegy cipel.
mely kilóg az idõbõl,
Koponya: cella.
mit kõ nem óv, megõrzi õ, Kinn zárt,
bezárva kincses öklét, benn végtelen.
jövõje nincs és multja sincs,
õ maga az öröklét. Nyitott szem
ködbe húnyt.
Mint fürdõzõ combját ha hal Csukott szem
súrolta s tovalibbent -- befele tárt.
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent: Test: határolt alak,
sas száll
fél-emlék a jelenben is, maga fölé.
és késõbb, mint az álom.
S az öröklétet ízleled Fáklyátlan csillag
még innen a halálon. sötétben
kel sötéten,
a világosság királya
VI. Bartók Béla: A Kékszakállú herceg vára
Bartók Béla operája, A Kékszakállú herceg vára – melynek szövegkönyvét Balázs Béla írta a múlt század elején – a férfilélek ábrázolása. „A helyszín és az időpont a legenda homályába vész. A Kékszakállú herceg magával viszi új asszonyát a várába. A sötét várról Judit baljós történeteket hallott, de bizalommal követte ide férjét. A várba érkezve hét lezárt ajtót lát, Kékszakállú hiába figyelmezteti, ő tudni kívánja, hogy mit rejtenek. Az első ajtó mögött a kínzókamrát találja, a második mögött a fegyvertárat. A harmadik ajtó a kincseskamrára nyílik, a negyedik a vár kertjére. De Judit vért lát a fegyvereken, az ékszereken és a virágon is. Az ötödik ajtó mögött kitárul a herceg birodalma, ám arra is véres felhő vet árnyat. Kékszakállú újból kéri, ne akarjon tudni minden titkot, de az asszony hajthatatlan. A hatodik ajtó mögött a könnyek tava van. A hetedik, a legféltettebb ajtó mögött három asszony bukkan elő hangtalanul - a Kékszakállú korábbi asszonyai. Már Judit számára sincs visszaút, ő maga is belép a hetedik terembe, ő is a Kékszakállú múltjának részévé válik.”[9] Würtz Ádám (1927-1994) grafikusművész Bartók trilógiájának első darabját választottam illusztrációul.
Video: https://www.youtube.com/watch?v=Tllv7GMJuAk
VII. Avilai Szent Teréz: A belső várkastély
Avilai Szent Teréz (1515–1582) a keresztény misztika legismertebb női alakja. “Az emberi lelket úgy képzeli el, mint egy gyémántból vagy különleges tisztaságú kristályból készült várkastélyt, amelyben sok szoba van, amint az égben is sok lakás. … A várkastélyban középen van a legfőbb lakás, „ahol nagyon titokzatos dolgok történnek Isten és a lélek között.” Teréz hangsúlyozza: Isten úgy alkotta meg az ember természetét, hogy mindenki képes befogadni azokat a természetfölötti kegyelmeket, amelyek lehetővé teszik a Vele való személyes kapcsolatot. Senki nincs ebből eleve kizárva. … Teréz azt vizsgálja, minként léphetünk be „a mi szép és gyönyörűséges” várkastélyunkba. Sok lélek van ugyanis, aki a vár körítő falán tartózkodik, s egyáltalán nem tartja fontosnak, hogy beljebb jusson. Az a kapu, amelyen át beléphetünk ebbe a várkastélyba, az imádság és az elmélkedés. Teréz hét lakást különböztet meg a lélek várkastélyában, amelyek különböző távolságra vannak Istentől.”[10] Juan de Rojas y Ausa (1620-1685) spanyol művész illusztrációja egy tornyot ábrázol, a nap irányába repülő hét madárral. Minél magasabbra lép a lélek, annál közelebb kerül a madár a fényhez, a lélek a Mennyországhoz.
[1] http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=10442&secId=918500&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Páskándi+Géza&limit=1000&pageSet=1, 2016.02.29.
[2] Károly Sándor: Levél a magyar Barbizonból. Vasárnap, 1931. 13. sz., Interneten: http://www.vesoagoston.com/oneletrajz/?doing_wp_cron=1455990443.8632719516754150390625, 2016.02.20.
[3] Marosfalvi. Életút képben, írásban. szerk.: Gál József, Szombathely, magánkiadás, 2001, p.27.
[4] Kolozsváry Marianna: Bálint Endre. A magyar festészet mesterei. Kossuth Kiadó/ Magyar Nemzeti Galéria, 2015, p.13.
[5] Kolozsváry Marianna: i.m., p.47.
[6] Kolozsváry Marianna: i.m. p.41.
[7] Kolozsváry Marianna: i.m., p.6.
[8] http://asztali.lutheran.hu/megjelent-cikkek-rendezvenyeinkrol/nadas-alexandra-hordozhato-azilum-cimu-kiallitasa, 2016.02.20.